[2012 január 28-án éjjel szűnni nem akaró köhögési roham rázta anyámat. éjfél után 2-kor nyugtatgatni próbáltam közel hajoltam hozzá és akkor suttogta a fenti sóhajt. pár pillanat múlva még egyszer. tisztán érthetően. elképedtem. tudvalevő hogy hosszú évek óta nem beszél és most ez. a legmegdöbbentőbb az 1-es szám 3. személy volt. két kezembe vettem az arcát: segítek segítenem kell mint mindig. már előtte is hívni akartam az ügyeletet. innentől a szokásos séma pergett: orvos mentő ügyelet várakozás a folyósón. háromnegyed hétkor közölték a délelőtt folyamán átszállítják a belre. az orvos látta feszültségemet: „Most már jó kezekben van! Menjen haza, pihenjen.”
három hétig tartották benn tovább mint bármikor. újabb bronchitis illetve PEG-csere. akarom mondani tákolás mert a régi PEG beépült a gyomor falába műtését nem javasolták így maradt és belehelyeztek egy (nazogasztrikus) orrszondát. tápszer gyomorsav elenye szivárgott ezután a szonda szabad végén keresztül. „praktikus” önürítés. persze utólag ismét magamat hibáztattam már hogy hallgattam a háziorvosra és nem jelentkeztünk időben a feltapadt szerelékkel.]
